A Kádár-korszak (1956–1989) a magyar mezőgazdaság történetének egyik legsikeresebb fejezete volt. A kollektivizálás viharai után az 1960-as évekre kialakult az a sajátos „magyar modell”, amely ötvözte a nagyüzemi termelés előnyeit a paraszti munkakultúrával. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok mellett engedélyezett háztáji gazdálkodás nem csupán a családok jövedelmét egészítette ki, hanem friss zöldséggel, gyümölccsel és hússal látta el a városokat. A falusi porták melléképületei mögött ott kotkodált a tyúk, röfögött a disznó, s az udvar szélén veteményes sorok kígyoztak a gyümölcsfák törzsei között – mindez egy olyan korszak jellegzetes díszlete volt, amikor az ország élelmiszer-ellátása biztonságban volt.
A hatvanas–hetvenes években a gépesítés rohamos fejlődése, a műtrágyahasználat és a szakemberképzés magas szintje együtt hozott áttörést. A kombájnok aratása és a traktorok dübörgése nemcsak a földeken, hanem a falu életében is a modernizáció jelképévé vált. 1968-ban az új gazdasági mechanizmus részben felszabadította a mezőgazdasági termelést a merev tervutasítás alól, így a nyereségérdekeltség, a piaci szemlélet és az egyéni felelősség egyre nagyobb szerepet kapott. A háztáji és kisegítő gazdaságok ekkor élték fénykorukat, gyakran a hivatalos nagyüzemi termelést is felülmúló hatékonysággal.
A korszak egyik mérőszáma az élelmiszer-fogyasztás volt: a nyolcvanas évek elejére a húsfogyasztás meghaladta a 80 kilogrammot fejenként, a tej- és zöldségfogyasztás is magas szinten állt, a boltok polcain pedig – bár szezonálisan – de szinte minden megtalálható volt. A magyar élelmiszerek nemcsak belföldön, hanem a szocialista és nyugati piacokon is keresettek voltak: konzerv, libamáj, bor és paprika vitte a jó hírünket.
Kitekintés napjainkra
Az elmúlt 35 évben a rendszerváltással megszűntek a termelőszövetkezetek, a földek magánkézbe kerültek, és kettészakadt a birtokszerkezet. A nagyüzemi, exportorientált agrárvállalatok mellett sok kisgazdaság működik tőkehiányosan. A gépesítés és a precíziós technológia ma már szinte mindenhol jelen van, ám a vidék népességmegtartó ereje gyengült, és a foglalkoztatottak száma jelentősen csökkent. A mai húsfogyasztás – közel 68 kg fejenként – elmarad a Kádár-korszak csúcsától, és az élelmiszer-ellátás logikáját ma már inkább a globális piac, az EU-s szabályozás és a támogatási rendszer határozza meg.
