A magyar termőföldek minősítésének története és az alkalmazott mértékegységek alakulása szorosan összefügg az ország agrárgazdaságának fejlődésével és a földadóztatás rendszerével. A 19. század végétől napjainkig többféle módszert és mértékegységet alkalmaztak a termőföldek értékelésére, melyek közül kiemelkedik a földhivatali nyilvántartásban is feltüntetett aranykorona-rendszer.
Az aranykorona (AK) mint a termőföld minőségének és értékének mérőszáma az Osztrák–Magyar Monarchia idején került bevezetésre.
A nemesi adómentesség megszüntetése nyitotta meg az utat a földadó kivetéséhez, és ennek megalapozására indult meg a földek mennyiségi és minőségi felleltározása. Hazánkban a földbirtokok megadóztatását II. József határozta el és rendelte el az ország területének felmérését, kataszterbe (ingatlan-nyilvántartásba, másként nevezve telekkönyvbe) való foglalását.
A munkálatokat 1786-ban kezdték el, de befejezésre nem került sor, mivel a császár halálos ágyán ezt a rendelkezését is visszavonta. A kataszteri nyilvántartás alapján a hozadéki adózást az 1850. évi március 4-én kelt császári pátens terjesztette ki Magyarország területére. Ekkor ideiglenes katasztert készítettek községenként hat művelési ágra és 3-5 minőségi osztályra. Az ideiglenes kataszter, az ún. „földadó ideiglen” készítését Magyarországon 1850-ben, Erdélyben 1867-ben fejezték be. Ez alapján vetették ki a földadót 1884-ig. Az 1875. évi VII. törvénycikk alapján állandó jellegű kataszteri nyilvántartás váltotta fel a „földadó ideiglen” rendszerét, amelynek célja volt egy új, az időszaki változások átvezetésére is alkalmas földadó-kataszteri nyilvántartás elkészítése a kataszteri tiszta jövedelem alapján. A törvénycikk tárgya volt minden gazdaságilag hasznosítható földterület. Az aranykoronás földminősítési rendszer a törvénycikk végrehajtásának részét képezte, ahol is a minősítés alapját és így a földadó nagyságát, a területegységről átlagos agrotechnika mellett nyerhető tiszta hozadék képezte. A föld tiszta jövedelmének vették a közönséges gazdálkodás mellett tartósan elérhető középtermés értékét, levonva belőle a gazdálkodás rendes költségeit. Az így nyert érték a talaj minőségén túl számos egyéb körülménytől függött, pl. az út-, vasúthálózattól, a szállítási feltételektől, a napszámosbérektől és a piac távolságától. Ez a talaj gazdasági szempontú megközelítését jelenti, mivel a tiszta jövedelmet a talaj- és általában a természeti viszonyok, valamint a közgazdasági körülmények szétválaszthatatlan együttese alakította ki.
Az ország területét körzetekre, és ezeken belül lehetőleg egyenlő nagyságú becslőjárásokra osztották. Ez utóbbiakat szükség esetén tovább bontották osztályozási vidékekre. Az adóztatható területeket kezdetben hét, majd hat művelési ágba (szántó, rét, szőlő, kert, gyümölcsös, legelő) sorolták be. Az elért terméseredmények figyelembevételével becslőjárásonként, illetve osztályozási vidékenként minőségi osztályokat létesítettek. A minőségi osztályok száma művelési áganként legfeljebb nyolc lehetett. Becslőjárásonként, illetve osztályozási vidékenként, művelési áganként és minőségi osztályonként úgynevezett mintatereket jelöltek ki és a talajtulajdonságokat, adatokat mintatér jegyzékbe foglalták. A mintaterek kitűzéséről és vizsgálatáról részletes előírások rendelkeztek. Az ún. járási mintaterek esetében becslőjárásonként, illetve osztályozási vidékenként a művelési ágon belül felállított minőségi osztályokra külön-külön tiszta jövedelmi számításokat végeztek. E számítások eredményeként állították fel a kataszteri tisztajövedelmi fokozatokat. Ezek az adott időszak termelési színvonalának megfelelően egy kataszteri hold nagyságú földön több év átlagában elérhető tiszta jövedelem pénzben (aranyfedezetű forintban, később koronában) kifejezett gazdasági eredményét mutatták.
Ezt az értékmérőt az 1875 és 1884 közötti években vezették be és osztrák forintban adták meg. A korona pénzegységet 1892 és 1900 között fokozatosan vezették be, s egy osztrák forint két koronával volt egyenértékű. A jelenleg is használatban levő kataszteri tisztajövedelem ettől kezdve aranyalapú pénzegységben, aranykoronában (AK) volt kifejezve. Érdekesség és hasznos ismeret, hogy az AK bevezetésével egyidejűleg tértünk át a tízes számrendszerre is.
1926-ban a pengő lépett a korona helyébe. A kataszter ezt a pénzegységet ugyanúgy nem vette figyelembe, mint húsz évvel később, 1946-ban a forintot. Így az AK érték tovább élt a későbbi évtizedekben is. Változatlan használatára azért is kerülhetett sor, mert a földtulajdonosok inkább a megszokott régihez ragaszkodtak, és nem az újhoz, ami kedvezőtlen változást is eredményezhetett volna.
A 20. század folyamán több kísérlet is történt a földminősítési rendszer megújítására. Az 1950-es és 1960-as években kutatások indultak a földértékelés módszertanának korszerűsítésére. Mérföldkőnek számított a Fórizs Józsefné, Máté Ferenc és Stefanovits Pál 1972-ben közölt talaj-értékszám (TÉSZ) meghatározására épülő „100 pontos” földértékelési rendszer. Ez a 80-as évek második felére adott feltételek mellett alkalmas lett volna a régi aranykorona-rendszer leváltására. A tudományosan megalapozott elméleti háttér ellenére a gyakorlati alkalmazásra mégsem került sor.
A rendszerváltást követően új lendületet vett a hazai talajértékelés, melynek eredményeképp egy olyan, az uniós nyilvántartási normáknak megfelelő, parcella alapú földhasználati tervezési rendszer készült (Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer – MePAR), amely alkalmazható a föld gazdasági értékelésében is. A D-e-Meter rendszernek nevezett földminőségi és földhasználati információs integrált rendszer alapján egy olyan módszertani eljárást dolgoztak ki, amely a termőföld komplex közgazdasági értékelését is lehetővé teszi (Démétér görögül „Földanya” jelentéssel bír és a görög mitológiában a földművelés és a termékenység istennője).
Az aranykorona-rendszer bevezetése óta eltelt 150 év alatt a mezőgazdasági termelés és a gazdasági környezet jelentős változásokon ment keresztül. Az évtizedek során azonban az akkori „aranykorona-térképek” elavultak, hiszen a nagyüzemi gazdálkodással a föld minősége mellett sok helyen az adottságok (új utakkal történő megközelíthetőség, kiépült csatorna melletti öntözhetőség vagy éppen az egyetlen termesztett növény miatti meddővé válás) is megváltoztak.
Az aranykorona értékek elavultsága ellenére a földminősítés terén történt fejlesztések és a korszerű informatikai eszközökkel támogatott értékelési rendszerek alkalmazása lehetőséget nyújt a termőföldek pontosabb és naprakész értékelésére. A jövőben ezek integrálása és az egységes adatbázisok létrehozása hozzájárulhat a földminősítési rendszer további fejlődéséhez és a termőföldek hatékonyabb hasznosításához.
A magyarországi termőföldek aranykorona értéke jelentősen eltérő lehet a különböző régiókban. Iránymutatásként az egy hektárra (1 ha = 10000 m2) vonatkoztatott aranykorona-skála az alábbi kategóriákra osztható:
- Silány minőségű földek: 0–17 AK/ha
- Közepes minőségű földek: 18–25 AK/ha
- Jó minőségű földek: 26–35 AK/ha
- Kiváló minőségű földek: 36–60 AK/ha
- Kimagasló minőségű földek: 60–100 AK/ha
