kombájn kategória bejegyzései

MF IDEAL 9T típusú kombájn

AGROmashEXPO ’25

Épp jókor érkeztünk, Dr. Szabó István a gödöllői egyetem rektorhelyettese kezdte kihirdetni a 2025. évi AGROmashEXPO Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési díj pályázatainak nyerteseit.

Az elsőnek szólított hazai nagydíjas egy permetező drón fejlesztéséért vehette át a rangos kitüntetést. (Lehet ez jelzése is annak, hogy a permetező repülőgépes korszaknak talán örökre befellegzett.) A díjazottak egyébként részletesen ITT olvashatóak.

A sok nyugati gép — köztük a minket is elbűvölő MF IDEAL 9T típusú kombájn (nyitó képen), a maga 12,2 méter széles behordószalagos vágóasztalával és a még mindig meghökkentő hernyótalpaival — mellett jó volt látni hazai gyártmányokat is, mint pl. a METALWOLF standon felvonultatott munkagépeket.

És ha már díjazással kezdtük, akkor arra biztatunk minden mezőgazdasággal foglalkozó szakembert és érdeklődőt, látogasson el az idei, január 25-ig nyitva tartó AGROmashEXPO-ra, nem fogja megbánni, biztosan lesz több olyan termék is, amit díjazni fog.

Ahogy nekünk is lett egy kedvencünk, az alábbi képen bemutatott szőlészeti robot. Szándékosan nem kérdeztük meg, hogy mit tud, mert látva kinézetét, fantáziánk szárnyán a robot szót azonnal teljes értékűnek vettük. Elképzeltük, ahogy szalonnasütés mellett kitölti az általa korábban gombnyomásra megtermelt, persze már kellően kiforrt és lehűtött bort a poharunkba.

EIMA bolognai kiállítás

Irány az EIMA 2024! 

Vár rád a mezőgazdasági innováció központja.
Bologna, 2024. november 6-10.

Az év utolsó hónapjaiban a gazdálkodók, traktorőrültek és mezőgazdasági szakértők számára van még egy esemény, ami kihagyhatarlan. Ez az EIMA 2024.
Időben messze van a 2025-ös AGROmashEXPO? Még idén, november 6. és 10. között, kerül megrendezésre az EIMA 2024, Bologna városában, ami a szakma egyik legnagyobb mezőgazdasági gép- és technológiai kiállítása.

A fenntarthatóság és a precíziós gazdálkodás kiemelt szerepet kap az idei kiállításon. A legmodernebb drónok és szenzorok lehetővé teszik a föld állapotának valós idejű figyelését, így célzottan és hatékonyan tudtok reagálni a talajra és a növények igényeire. A pontos adatgyűjtés segít az inputanyagokban, például a műtrágya és a víz felhasználásának optimalizálásában, ezzel növelve a termelés hatékonyságát és csökkentve a környezetterhelést.
A kiállításon több mint 1950 kiállító lesz jelen, akik több mint 50 000 gépet és technológiai megoldást mutatnak be. Itt mindent megtalálsz, a legújabb traktoroktól kezdve a legkomplexebb robotizált rendszerekig. A kiállítás nemzetközi szinten is kiemelkedő, ahol a világ minden tájáról érdeklődő gyártók és szakemberek találkoznak, hogy megvitassák a mezőgazdaság jövőjét és a legújabb trendeket.

Az eseményen lehetőség nyílik arra is, hogy a látogatók élő bemutatókon tapasztalják meg, hogyan működjenek ezek az innovatív eszközök valós körülmények között. Az EIMA nem csak a technológiai bemutatókról szól, hanem szakmai előadásokat tartanak a fenntartható mezőgazdaságról, a digitalizációról és a jövőbeli trendekről is. A kiállításon való részvétel lehetőségét kínál a gyártókkal és szakértőkkel lévő kapcsolat kiépítésére, illetve hogy testreszabott megoldásokat találjon indenki a saját gazdasága fejlesztéséhez.
Ne hagyd ki az EIMA 2024-et, ahol az agrártechnológia legújabb vívmányai várnak rád! Az eseményen való részvétel segít, hogy lépést tarts a mezőgazdaság gyorsan változó világával, és olyan megoldásokat találj, amelyekkel növelheted a hatékonyságot és a fenntarthatóságot a gazdaságodban.

Itt lehet lapozgatni a kedvcsináló katalógusban.

Írta:
G. Nagy

A világ legnagyobb kombájnja

A világ legnagyobb kombájnja – 2023

Ha a világ legnagyobb kombájnjairól van szó, a mezőgazdasági gépek legfontosabb gyártói közül kiemelkedik a New Holland, a Case IH, a John Deere, a Fendt, a Massey Ferguson és a Claas. Van azonban egy Európában kevésbé ismert márka, ami mind közül kiemelkedik.

Az olyan műszaki jellemzők, mint a motor teljesítménye, a gabonatartály térfogata és az ürítési kapacitás a legfontosabb tényezők az erős betakarítógépek összehasonlításakor. A 22 tonnás Claas Lexion 8900-as európai csúcsgépet is leelőző 25 tonna tömegű, amerikai Tribine T1000 azonban az európai szántóföldeken egész biztosan nem lesz látható, mivel a kombájn szállítási szélessége 4,44 m, így túl széles a legtöbb európai úthoz.
A Tribine T1000 ára – már ahol meg is lehet fizetni – körülbelül 550 000 dollár.

A Tribine T1000 nemcsak a világ legnagyobb kombájnja, hanem egy nagyon szokatlan betakarítógép is. A standard kialakítás helyett a Tribine gyár mérnökei rotorral, testcsuklós kialakítással egy hátsó kormánykerekes kombájnt fejlesztettek ki.

A Tribine-nek mindössze két nyomtávra van szüksége terepen menetenként, és teljes munkaidős összkerékhajtással rendelkezik. A csuklós rákkormányzás fürgévé teszi a Tribine-t, és a fordulókör sugara kisebb, mint a legtöbb mai kombájnnál.

A Tribine a hátsó részében szállítja a gabonát, így sokkal több hely marad közvetlenül a fülke mögött a forradalmian új tisztító- és cséplőrendszer kialakításához. A tisztítási terület lényegesen szélesebb, mint más kombájnoknál, és fejlett pneumatikus rendszerek segítik a pelyva eltávolítását a gabonáról.

Egy másik különleges szempont, hogy ebben a betakarítógépben két Cummins motor van, egy elöl, egy másik pedig hátul, amelyek 650 lóerőt biztosítanak. A legnagyobb gabonatartály űrtartalma 35 200 liter (9 298 gallon), a kirakodási sebessége pedig másodpercenként közel 300 liter (79 gallon) – ez eddig páratlan a mai kombájnok mezőnyében. 

A Tribine T1000 jellemzői:
maximális leadott teljesítmény LE (kW): 650 (485),
motor: két 9,0 literes Cummins motor,
üzemanyag tartály: 1893 liter (500 gal),
haladási sebesség: egysebességes hidrosztatikus maximum 50 km/h,
gabonatároló kapacitás liter (gallon): 35 239 (1000),
ürítési sebesség: 300 l/s,
az alapgép súlya abroncsokkal: 24 494 kg.

A Tribine-nál dolgozó csapat ráadásul az elkövetkező 60 év no-till (művelés nélküli) gazdálkodására is készül.
Küldetésük a talaj egészségének javítása, tehát a mélyműveléses traktorhasználat környezetbarát és egyben kiadáscsökkentő megszüntetésével a no-till gazdálkodási rendszer lehetővé tétele olyan helyeken, ahol jelenleg ezt még nem alkalmazzák.

A záró képen a jövő talajművelése van egy munkamenetbe sűrítve, azaz képzelje el, hogy a vetéselőkészítést a másodvetéssel egyidejűleg végzi, miközben arat. Az elszáradt növényi maradványok zúzása, bedolgozása és a talajon ejtett két nyomvonal elsimítása is ugyanabban a betakarítási menetben lenne lehetséges. Kevesebb felhasznált gázolaj, kevesebb munka és ráfordított idő, nincs szükség további erőgépre, több termés, maximális haszon…

Szerkesztette:
G. Nagy
Képek forrása:
Tribine T1000 – Hivatalos weboldal