Lassan már kétszáz éve elkezdődött a folyamat, ami a múlt század első felében, különösen a mezőgazdasági kutatóintézetekben és egyetemeken már tudományos szintre fejlődött: a hibrid csirkék céltudatos tenyésztése. Észrevették ugyanis, hogy a különböző fajták keresztezésével jobb genetikai tulajdonságokat lehet elérni, mint az egyes tiszta fajták fenntartásával. Az ún. heterózishatás – amely a hibrideknél jobb termelési mutatókat eredményez – kiemelkedő jelentőségűvé vált.

Az 1950-es évekre a baromfiipar már teljesen átalakult. A gazdák körében egyre népszerűbbé váltak a kereskedelmi hibrid csirkék, amelyek a legjobb tulajdonságokkal rendelkeztek: magas tojáshozam, gyors fejlődés és kiváló takarmányhasznosítás.

Az egyik legfontosabb fajta, amely alapjául szolgált a hibrid csirkéknek, az olasz Livorno fajtából eredő Leghorn volt. A Leghorn eredendően Olaszországból származó fehér színű Livorno tanyasi tyúkokból Amerikában kitenyésztett tyúkfajta. Nevét az olaszországi Livorno városról kapta, mert innen szállították az egyedeket 1835-ben Amerikába, ahol tovább tenyésztették a fajtát. 1870 körül kerültek ismét Európába, immár Leghorn név alatt. Ez a fajta rendkívül közkedvelt lett az intenzív baromfitartásban, mert kitűnő tojóképességgel rendelkezett, megszakítás nélkül, télen is tojt, és viszonylag kevés takarmányt igényelt. A Leghornok fehér tollaikról és energikus természetükről ismertek. A tyúkok évente mintegy 200 db tojást tojnak, ami ennyi idő alatt mind a mai napig tekintélyes mennyiség.

Magyarországon is jelentős erőfeszítések történtek a hibrid csirkék kifejlesztésében és alkalmazásában. Hazánkban a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet jelentős úttörő eredményeket ért el a magyar tyúkok nemesítésében, amelyekkel elsősorban az állami gazdaságokat és termelő-szövetkezeteket látták el. A Gödöllőn nemesített magyar tyúkok átlagos évi tojástermelése 150 darab, testsúlyuk pedig 2–2,5 kg.

A Bábolnai Állami Gazdaság révén pedig 1967-ben bejegyzésre került a TETRA név és piacra lépett a barna és fehér Tetra tojóhibrid és a Tetra-B brojler (húshibrid). A mai napig a különböző piaci igényeket kielégítő fajták (tojáshéj: fehér, krém, illetve barna) születnek minden részletre kiterjedő kézikönyvvel, ami mellé táblázatok és grafikonok szemléltetik egy-egy fajta speciális tulajdonságait.

Ma a legelterjedtebb tojó hibridek még olyan nagyvállalatok által fejlesztett változatok, mint a Lohmann, Hy-Line vagy a Shaver. A Lohmann Brown például híres a magas tojástermelési mutatóiról, rendkívül kiegyensúlyozott természetéről és a különböző tartási rendszerekhez való alkalmazkodóképességéről. Egy tyúk évente közel 300-320 tojást is képes lerakni. Ez a teljesítmény drasztikus javulást jelent a hagyományos fajtákhoz képest.

Bár a hibrid csirkék jelentős sikert hoztak a tojástermelésben, az intenzív tartás etikai és fenntarthatósági kérdéseket is felvet. A ketreces tartás, a genetikai sokféleség csökkenése és a madarak élettartamának lerövidítése mind vitákra ad okot. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre népszerűbbek a szabad tartású és biogazdálkodásból származó tojások, amelyek az állatjólétet is szem előtt tartják.

A tojáshozamra kihegyezett csirkehibrid története a mezőgazdasági innováció és a tenyésztési technológia diadala. Ezek a madarak ma is alapvető szerepet játszanak az emberiség élelmezésében, miközben az állatjóléti és fenntarthatósági kérdések további fejlődést kívánnak. Mivel a hozam már tovább nem igazán fokozható, abban már minden kijött, ami „a csövön kifért”.