2025. március hónap bejegyzései

Tejtermelő gazdaság száz éve

Az állatbetegségek kezelésének abszurditása napjainkban

A száj- és körömfájás történetének tanulmányozása rávilágít arra, hogy a múltban az állattenyésztők szakszerűbben és hatékonyabban kezelték ezt a problémát, mint a mai, túlzottan bürokratizált és a média által felfújt rendszerek. A mostani kegyetlen intézkedéseket hozó és végrehajtó emberek már kellően el vannak butítva a jelenlegi pénzvezérelt közegészségügyi téveszmék által, így fogalmuk sincs arról, hogy hogyan kellene kímélően kezelni a megbetegedő állatokat. Azonban a több mint száz éves Pallas Nagy Lexikonából ők is megtudhatják a következőket:

„A betegség elkerülése végett ügyelni kell arra, hogy járványos időben az állatok másokkal ne érintkezzenek, új beszerzések alkalmával pedig az új állatokat legalább egy hétig elkülönítve ajánlatos tartani. Ha a baj már kiütött, akkor az állomány többi résznek beojtása célszerü a járvány kedvezőbb lefolyásának biztosítása és gyorsítása céljából.

Az ojtás legegyszerübb módja abban áll, hogy az egészséges száj tisztára törül vagy felületesen megsebzett nyálkahártyájára a beteg nyálat bedörzsöljük vagy pedig ilyen nyállal beszennyezett takarmányt adunk enni az állatoknak.

A járványos udvarok hatósági zár alá kerülnek (a legelső eseteket azonnal be kell jelenteni a község előljáróságának); a betegek húsa csak hatósági engedély alapján bocsátható fogyasztásra, a bőrök fertőtlenítendők, a betegek teje megsemmisítendő.”

Régen a betegség csekély elhullást okozott, megfelelő gondozás mellett a jószágok felgyógyultak, és nem volt szükség drasztikus intézkedésekre. A régi időkben sikerrel alkalmazott „ojltás” egyértelműen egyszerűbb, biztonságosabb és olcsóbb megoldást jelentett, mint a mai vakcinázás, amely újra és újra bizonyítja, hogy nem képes megállítani a járványokat.

Napjaink abszurditása: tilalmak és tömegsírok

A mai hatósági intézkedések a józan észt és a hagyományos állattartási tapasztalatokat figyelmen kívül hagyva, szélsőséges korlátozásokat vezetnek be. A piacok és vásárok bezárása, a húskereskedelem országos szintű blokkolása, valamint az állatállományok tömeges leölése és megsemmisítése nem csupán aránytalan, hanem abszurd és irracionális reakció is egy olyan betegségre, amely nem halálos, és amelyből az állatok természetes módon felépülhetnek.

Kiknek az érdeke?

Felmerül a kérdés: ha a betegség egykor nem okozott tömeges veszteséget, mi indokolja a mai hisztérikus intézkedéseket? A válasz egyértelmű: a média és a politikai-gazdasági érdekcsoportok által gerjesztett pánik kiváló eszköz a piaci viszonyok manipulálására. Az állattenyésztők ellehetetlenítésével nagyobb teret kapnak a nagyipari húsfeldolgozó cégek, a multinacionális vállalatok és az élelmiszerimportőrök, akik a helyi gazdák kivéreztetésével saját pozícióikat erősítik.

Vissza a józan észhez!

Az évszázadokkal korábbi, működő módszerek mellőzése helyett érdemes lenne újraértékelni az állategészségügyi intézkedéseket. A gazdaságok és hagyományos állattenyésztési megoldások támogatása nemcsak a fenntarthatóságot és az élelmiszerbiztonságot erősítené, hanem a gazdák és fogyasztók érdekeit is szolgálná. A pánikkeltés helyett itt az ideje, hogy visszatérjünk a szakértelemhez és a gyakorlati észszerűséghez. A gazdák összefogása és hatékony érdekképviselete szükséges a valódi tömegvészt okozó erőkkel szemben.

Kép: Múltbéli bölcsesség, ők már gyerekként tudták, hogyan kell bánni az állatokkal – anélkül, hogy tömeges leölésekre és büntető tilalmakra lett volna szükség.

Árpa a lemenő Nap sugaraiban

Az emberiség egyik legrégebbi gabonája

Az árpa az emberiség egyik legrégebben termesztett gabonaféléje. Már az ókori civilizációk is nagy becsben tartották, és számos kultúrában fontos élelmiszerként és takarmányként használták. A történelmi források szerint az egyiptomiak, a zsidók és a görögök is már ősidők óta termesztették.

Az árpát a rómaiak is nagy mennyiségben használták: lovaik takarmányaként, de kenyeret is sütöttek belőle. Sőt, a katonák büntetésből gyakran árpakenyéren éltek, mert azt alacsonyabb rendű eledelnek tartották. Az árpából készült italok is régóta népszerűek, Tacitus történetíró szerint a germánok árpából erjesztett italt fogyasztottak.

A növény őshazája valószínűleg a Közel-Kelet, ahol a Tigris és az Eufrátesz folyók mentén vadon is előfordult. A 19. századi botanikusok Lankorán és Baku környékén is találtak vad árpát. A Kaukázus és Perzsia területén is fellelhetőek ősi árpafajok. A legkorábban ismert változat a hatoros árpa, amelyet az egyiptomiak és a görögök is előszeretettel termesztettek. Európában elsősorban a kétsoros és hatoros árpa terjedt el, és ezek közül a kétsoros árpa a rómaiaknak köszönhetően vált szélesebb körben ismertté.

Az árpa rendkívül sokoldalúan hasznosítható. Északabbra takarmánynövényként, míg keletebbre inkább élelmiszerként és szeszes italok alapanyagaként termesztik. A sörgyártás egyik legfontosabb alapanyaga, de kásák, kenyerek és más ételek készítésére is használják.

Hazánkban az árpa termesztése nagy hagyományokra tekint vissza. Vad változatai is megtalálhatók, például a hegyvidéki területeken. Az egyéb fűfélékkel való rokonsága miatt több vadon növő rokonát is ismerjük, például a vadárpát vagy a mezei boglárkát, amelyek botanikailag közel állnak hozzá.

Árpafajták kalászaikkal szemléltetve

A fenti ábrák (Pallas Nagy Lexikona – 1893) az árpa különböző típusait mutatják be, amelyeket az elmúlt évszázadok során termesztettek és nemesítettek. A hatsoros, kétsoros, laposfejű és villás árpa mind különböző tulajdonságokkal bírnak, de közös bennük, hogy mind a mezőgazdaság, mind az élelmiszeripar számára kiemelten fontosak.

Az árpa története egyben az emberiség története is – hiszen ez az egyszerű, mégis sokoldalú növény már évezredek óta táplálja az embereket és állatokat egyaránt.

A gazdálkodók számára pedig a mai napig értékes termény, amelynek termesztése és felhasználása folyamatosan fejlődik.

Napjaink prémium szesziparában az árpa kiemelkedő szerepet játszik. A legkiválóbb whiskey-k, különösen a skót és az ír változatok, árpamalátából készülnek, amely meghatározza az ital karakterét és gazdag ízvilágát. Emellett egyre több prémium vodka előállításánál is alkalmazzák az árpát, mivel lágyabb, tisztább ízprofilt biztosít, amelyet a modern fogyasztók nagyra értékelnek. Így az árpa nemcsak a történelemben, hanem a legkifinomultabb italok világában is nélkülözhetetlen összetevő marad.

Aranykorona a termőföld minőségét jelző értékszám

A magyar termőföldek minősítésének története és az alkalmazott mértékegységek alakulása szorosan összefügg az ország agrárgazdaságának fejlődésével és a földadóztatás rendszerével. A 19. század végétől napjainkig többféle módszert és mértékegységet alkalmaztak a termőföldek értékelésére, melyek közül kiemelkedik a földhivatali nyilvántartásban is feltüntetett aranykorona-rendszer.

Az aranykorona (AK) mint a termőföld minőségének és értékének mérőszáma az Osztrák–Magyar Monarchia idején került bevezetésre.

A nemesi adómentesség megszüntetése nyitotta meg az utat a földadó kivetéséhez, és ennek megalapozására indult meg a földek mennyiségi és minőségi felleltározása. Hazánkban a földbirtokok megadóztatását II. József határozta el és rendelte el az ország területének felmérését, kataszterbe (ingatlan-nyilvántartásba, másként nevezve telekkönyvbe) való foglalását.

A munkálatokat 1786-ban kezdték el, de befejezésre nem került sor, mivel a császár halálos ágyán ezt a rendelkezését is visszavonta. A kataszteri nyilvántartás alapján a hozadéki adózást az 1850. évi március 4-én kelt császári pátens terjesztette ki Magyarország területére. Ekkor ideiglenes katasztert készítettek községenként hat művelési ágra és 3-5 minőségi osztályra. Az ideiglenes kataszter, az ún. „földadó ideiglen” készítését Magyarországon 1850-ben, Erdélyben 1867-ben fejezték be. Ez alapján vetették ki a földadót 1884-ig. Az 1875. évi VII. törvénycikk alapján állandó jellegű kataszteri nyilvántartás váltotta fel a „földadó ideiglen” rendszerét, amelynek célja volt egy új, az időszaki változások átvezetésére is alkalmas földadó-kataszteri nyilvántartás elkészítése a kataszteri tiszta jövedelem alapján. A törvénycikk tárgya volt minden gazdaságilag hasznosítható földterület. Az aranykoronás földminősítési rendszer a törvénycikk végrehajtásának részét képezte, ahol is a minősítés alapját és így a földadó nagyságát, a területegységről átlagos agrotechnika mellett nyerhető tiszta hozadék képezte. A föld tiszta jövedelmének vették a közönséges gazdálkodás mellett tartósan elérhető középtermés értékét, levonva belőle a gazdálkodás rendes költségeit. Az így nyert érték a talaj minőségén túl számos egyéb körülménytől függött, pl. az út-, vasúthálózattól, a szállítási feltételektől, a napszámosbérektől és a piac távolságától. Ez a talaj gazdasági szempontú megközelítését jelenti, mivel a tiszta jövedelmet a talaj- és általában a természeti viszonyok, valamint a közgazdasági körülmények szétválaszthatatlan együttese alakította ki.

Az ország területét körzetekre, és ezeken belül lehetőleg egyenlő nagyságú becslőjárásokra osztották. Ez utóbbiakat szükség esetén tovább bontották osztályozási vidékekre. Az adóztatható területeket kezdetben hét, majd hat művelési ágba (szántó, rét, szőlő, kert, gyümölcsös, legelő) sorolták be. Az elért terméseredmények figyelembevételével becslőjárásonként, illetve osztályozási vidékenként minőségi osztályokat létesítettek. A minőségi osztályok száma művelési áganként legfeljebb nyolc lehetett. Becslőjárásonként, illetve osztályozási vidékenként, művelési áganként és minőségi osztályonként úgynevezett mintatereket jelöltek ki és a talajtulajdonságokat, adatokat mintatér jegyzékbe foglalták. A mintaterek kitűzéséről és vizsgálatáról részletes előírások rendelkeztek. Az ún. járási mintaterek esetében becslőjárásonként, illetve osztályozási vidékenként a művelési ágon belül felállított minőségi osztályokra külön-külön tiszta jövedelmi számításokat végeztek. E számítások eredményeként állították fel a kataszteri tisztajövedelmi fokozatokat. Ezek az adott időszak termelési színvonalának megfelelően egy kataszteri hold nagyságú földön több év átlagában elérhető tiszta jövedelem pénzben (aranyfedezetű forintban, később koronában) kifejezett gazdasági eredményét mutatták.

Ezt az értékmérőt az 1875 és 1884 közötti években vezették be és osztrák forintban adták meg. A korona pénzegységet 1892 és 1900 között fokozatosan vezették be, s egy osztrák forint két koronával volt egyenértékű. A jelenleg is használatban levő kataszteri tisztajövedelem ettől kezdve aranyalapú pénzegységben, aranykoronában (AK) volt kifejezve. Érdekesség és hasznos ismeret, hogy az AK bevezetésével egyidejűleg tértünk át a tízes számrendszerre is.

1926-ban a pengő lépett a korona helyébe. A kataszter ezt a pénzegységet ugyanúgy nem vette figyelembe, mint húsz évvel később, 1946-ban a forintot. Így az AK érték tovább élt a későbbi évtizedekben is. Változatlan használatára azért is kerülhetett sor, mert a földtulajdonosok inkább a megszokott régihez ragaszkodtak, és nem az újhoz, ami kedvezőtlen változást is eredményezhetett volna.

A 20. század folyamán több kísérlet is történt a földminősítési rendszer megújítására. Az 1950-es és 1960-as években kutatások indultak a földértékelés módszertanának korszerűsítésére. Mérföldkőnek számított a Fórizs Józsefné, Máté Ferenc és Stefanovits Pál 1972-ben közölt talaj-értékszám (TÉSZ) meghatározására épülő „100 pontos” földértékelési rendszer. Ez a 80-as évek második felére adott feltételek mellett alkalmas lett volna a régi aranykorona-rendszer leváltására. A tudományosan megalapozott elméleti háttér ellenére a gyakorlati alkalmazásra mégsem került sor.

A rendszerváltást követően új lendületet vett a hazai talajértékelés, melynek eredményeképp egy olyan, az uniós nyilvántartási normáknak megfelelő, parcella alapú földhasználati tervezési rendszer készült (Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer – MePAR), amely alkalmazható a föld gazdasági értékelésében is. A D-e-Meter rendszernek nevezett földminőségi és földhasználati információs integrált rendszer alapján egy olyan módszertani eljárást dolgoztak ki, amely a termőföld komplex közgazdasági értékelését is lehetővé teszi (Démétér görögül „Földanya” jelentéssel bír és a görög mitológiában a földművelés és a termékenység istennője).

Az aranykorona-rendszer bevezetése óta eltelt 150 év alatt a mezőgazdasági termelés és a gazdasági környezet jelentős változásokon ment keresztül. Az évtizedek során azonban az akkori „aranykorona-térképek” elavultak, hiszen a nagyüzemi gazdálkodással a föld minősége mellett sok helyen az adottságok (új utakkal történő megközelíthetőség, kiépült csatorna melletti öntözhetőség vagy éppen az egyetlen termesztett növény miatti meddővé válás) is megváltoztak.

Az aranykorona értékek elavultsága ellenére a földminősítés terén történt fejlesztések és a korszerű informatikai eszközökkel támogatott értékelési rendszerek alkalmazása lehetőséget nyújt a termőföldek pontosabb és naprakész értékelésére. A jövőben ezek integrálása és az egységes adatbázisok létrehozása hozzájárulhat a földminősítési rendszer további fejlődéséhez és a termőföldek hatékonyabb hasznosításához.

A magyarországi termőföldek aranykorona értéke jelentősen eltérő lehet a különböző régiókban. Iránymutatásként az egy hektárra (1 ha = 10000 m2) vonatkoztatott aranykorona-skála az alábbi kategóriákra osztható:

  • Silány minőségű földek: 0–17 AK/ha
  • Közepes minőségű földek: 18–25 AK/ha
  • Jó minőségű földek: 26–35 AK/ha
  • Kiváló minőségű földek: 36–60 AK/ha
  • Kimagasló minőségű földek: 60–100 AK/ha

Forrás: https://docplayer.hu/5348651-A-hazai-foldminosites-kezdete-megujitasi-kiserletei-jelene-es-jovoje.html

Magyar mangalica rajz a kifejlett példányokról

A mangalica, göndörszőrű sertésfajta, amely Magyarországon általánosan elterjedt. Hozzá hasonló sertést Szerbiában, Romániában és Oroszországban vagy újabban az Amerikai Egyesült Államokban is tenyésztenek.

Hazánkban már honfoglaló őseink foglalkoztak sertéstenyésztéssel. Legrégibb fajtánk a bakonyi sertés volt, mely azonban a 19. század negyvenes éveiben kipusztult. A Kárpátokban és az erdélyi havas vidéken a hegyi sertést tenyésztették, melyet Felvidéken a lengyel sertéssel (eredménye a kassai sonkaipar fellendülése), Erdélyben pedig a román tüskésdisznóval kereszteztek. A 19. század közepéig az Alföld keleti részén a nagytestű vörös szalontai sertés volt elterjedve. A mangalica ilyen környezetben a 19. század elején alakult ki, amikor a helyi magyar sertéseket, mint például a bakonyi és a szalontai fajtákat, kereszteztek a szerb sumadia sertéssel és vaddisznóval. Tenyésztésünk alapját a József nádor által 1833-ban a Milos szerb fejedelem topcsideri tenyészetéből Kisjenőre behozott törzs vetette meg. Ez az új fajta gyorsan növekedett, zsírtermelő képessége miatt pedig hamar népszerűvé vált Magyarországon.

A 20. század elejére legelterjedtebb hazai sertésfajta a magyar göndörszőrű mangalica lett. A mangalica sertésnek nagy és középnagytestű, szőke, fekete és alábbi képen látható fecskehasú változata ismeretes.

Fecskehasú mangalica nemzetünk prémium VIP-sertése

Fecskehasú mangalica

A Révai Nagy Lexikona leírása szerint a „leggyakoribb a szőke mangalica, marmagassága 65—75 cm, élősúlya egyéves korban 60—65 kg, kétéves mangalicák 80—120, hizók 200—300 kg-ot nyomnak. Turókarimája, a szemek környéke és a körmök szarutokja fekete színű és a bőr is szürkés festékanyagot tartalmaz. A szőrzet sárgásfehér és göndörödött. A testalkat tetszetős, a szervezet erőteljes és edzett. Középkorán fejlődik. Szaporasága közepes. Elsőrendű zsírsertés, mely igen jól hízik, a takarmányt jól értékesíti és kitűnő, jól eltartható zsírt ad”, „a kocák vemhességének időtartama négy hónap, melynek eltelte után a mangalica 3—9, a yorkshirei sertés pedig 8—22 malacot vet.” (a mangalica zsírsertés, a yorkshirei pedig hússetés), „a növendéksertések felnevelése és a megélemedett sertések tartása közben a legeltetésnek fontos szerepe jut, mely a higiénés előnyökön kívül olcsóvá és jövedelmezővé teszi a tenyésztést. Különösen régebben a makkoltatást is alkalmazták, mellyel a tölgy- és bükkerdők lehullott makkját legelő sertésekkel értékesítették.”.

A tenyésztők világszerte hangsúlyozzák, hogy egy fajtatiszta magyar mangalica koca 5-6 malacot hoz világra. Ha 8 vagy több malac születik, ez azt jelzi, hogy az állat nem fajtatiszta.

A magyar mangalica már Szibériában is kedvelt tenyészállat lett a hidegtűrése miatt. Egy orosz tenyésztő pedig itt összegzi a szabadban villanypásztorral kordában tartott, ridegtartással nevelt állományának kedvező tapasztalatait (feliratot és automatikus fordítást bekapcsolva érthető a tartalom):

Az 1950-es évekig a mangalica virágkorát élte, azonban a fogyasztói szokások változása és a hússertések elterjedése miatt jelentősége csökkent. Az 1990-es évekre az állomány drasztikusan lecsökkent, mindössze 200 tenyészállat maradt világszerte. Szerencsére a fajta megmentésére irányuló erőfeszítések az 1990-es években sikeresek voltak, és ma már ismét az ínyencek egyik kedvenc eledele.

A mangalica húsának egyedülálló tulajdonságai közé tartozik a márványozottság és a magas zsírtartalom, amely krémes, fehér zsírfoltokkal barázdált, lágy textúrát eredményez. Ez a zsírosabb hús különleges zamattal és lédússággal ruházza fel a mangalicát, ami különösen alkalmassá teszi sonkák és sültek készítésére.

Bár a mangalica sertés húsa magas zsírtartalmú, érdemes megjegyezni, hogy zsírsavösszetétele kedvezőbb lehet, mint más sertésfajtáké. A mangalica zsírja több telítetlen zsírsavat tartalmaz, ami alacsonyabb hőmérsékleten olvad, és könnyebben emészthető. Ezenkívül a mangalicahús gazdag B-vitaminokban, vasban és cinkben, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet számára.

A mangalica húsának minősége nemzetközi sikereket is hozott; például a világhírű spanyol serrano sonka alapanyagául is szolgál. A 2010-es évek óta az Amerikai Egyesült Államokban is tenyésztik, és a világ csúcséttermeinek étlapján is feltűnik.

A mangalica sikertörténete jól mutatja, hogy a hagyományos fajták megőrzése és újjáélesztése nemcsak kulturális, hanem gasztronómiai értéket is képvisel. E különleges sertésfajta húsának minősége és ízvilága méltán emelte a világ egyik legjobb sertéshúsává, amelyre mi, magyarok, igazán büszkék lehetünk.

A szantofold.hu oldalon további hasznos cikket itt találhat.

Dutra traktor korabeli metszeti kép

A DUTRA név fogalom a mezőgazdasági gépészet történetében. A magyar ipar egyik ikonikus terméke, amely nemcsak hazai, hanem nemzetközi színtéren is maradandót alkotott. De hogyan lett egy egyszerű traktor márkából legenda? Nézzük meg közelebbről a DUTRA sikertörténetét!

A DUTRA elnevezés a „Dumper-Traktor” szavak összevonásából született, amely utal a jármű egyedi kialakítására és sokoldalúságára. Az eredeti cél az volt, hogy egy univerzális traktor szülessen, amely nemcsak mezőgazdasági, hanem ipari és közúti munkák elvégzésére is alkalmas legyen. A név idővel összefonódott a magyar mérnöki tudás és az innováció fogalmával.

A DUTRA története szorosan összefonódik az egykori, 1911-ben két osztrák-magyar mezőgazdasági gépipari vállalkozás egyesülésével létrejött HSCS (Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth) részvénytársasággal, aminek a budapesti gyárát a kommunista kormány államosította Vörös Csillag Traktorgyár névadással.

Az 1950-es években a magyar mérnökök előtt hatalmas kihívás állt: egy olyan traktort kellett tervezniük, amely nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacokon is versenyképes lehet. A fejlesztések eredményeként 1960-ban megszületett a DUTRA D4K, amely hamar a korszak egyik legismertebb erőgépe lett.

A legendás Dutra traktor jellegzetes kék színben

Műszaki innovációk és egyedülálló megoldások kerültek beépítésre. A DUTRA traktorok egyik legkiemelkedőbb jellemzője a széles nyomtávú, merev hidas konstrukció volt, amely stabilitást és kiváló terepjáró képességet biztosított. Az alacsony súlypont és a nagy szabad hasmagasság lehetővé tette a gép számára, hogy a legnehezebb terepviszonyok között is hatékonyan működjön. Az erőforrást tekintve a DUTRA modellek kezdetben a Csepel dízelmotorokra támaszkodtak, amelyek megbízhatóságukkal és üzemanyag-takarékosságukkal kiemelkedtek a mezőnyből.

A DUTRA traktorokat nemcsak a magyar mezőgazdaság használta előszeretettel, hanem a világ számos országába exportálták is. Kiemelkedő jelenléttel bírtak az NDK-ban, a Szovjetunióban és más szocialista országokban, de Nyugat-Európában is felfigyeltek rájuk. Az egyedi konstrukció és a masszív kivitel miatt a DUTRA a világ különböző tájain, az eltérő klimatikus és talajviszonyok között is megállta a helyét.

A DUTRA sikerének ellenére az 1970-es években a gyártás fokozatosan leállt, részben a politikai és gazdasági változások, részben pedig az egyre növekvő nemzetközi verseny miatt. A Dutra márka 1975-ben megszűnt, a gyártási technológia a kedvezményezett RABA gyárban az amerikai Steiger gyártóval együttműködve került tovább fejlesztésre, de az már egy másik történet…

A magyar mezőgazdasági gépgyártás fokozatos átalakulásával a DUTRA-korszak is lezárult. Mégis, ezek a traktorok a mai napig legendás hírnévnek örvendenek, és számos restaurált példány működik szerte a világban, lelkes gyűjtők és gazdálkodók kezei között.

A DUTRA több volt, mint egy traktor – a magyar mérnöki tudás és innováció szimbóluma. Egy olyan korszak lenyomata, amelyben a hazai ipar még képes volt világszínvonalú termékeket alkotni (pl. Pannonia motorkerékpár, szintén csepeli gyártással 1954-1975 között).

Bár a DUTRA gyártása már a múlté, a legenda tovább él mindazokban, akik csodálattal tekintenek ezekre a masszív, megbízható és ikonikus gépekre.

Szőlő és bor egy jól trágyázott ültetvényben

A természet misztériuma, ahogyan állati ürülékekből, tehát a szervestrágyából aranyat érő szőlő terem. A fő szabályokat azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A szőlőtermesztésben a szerves trágya alkalmazása kulcsfontosságú a talaj termékenységének és a növények egészségének megőrzésében. Az optimális eredmények eléréséhez nemcsak a kijuttatás időzítése, hanem a trágya minősége is meghatározó szerepet játszik.

A szerves trágya legmegfelelőbb kijuttatási időszaka a kora tavaszi időszak, amikor a talaj már felengedett, de a szőlő még nem kezdte meg az intenzív növekedést. Ilyenkor a talaj mikroorganizmusai aktívabbak, ami elősegíti a trágya gyorsabb lebomlását és a tápanyagok felvételét a növények számára. Az őszi alkalmazás is lehetséges, különösen, ha a talaj szerkezetének javítása a cél, mivel a téli csapadék segíti a trágya beépülését a talajba.

A trágyázási tapasztalatok nemcsak a szőlőtermesztésben, hanem a zöldség- és gyümölcstermesztésben, valamint a gabonafélék esetében is hasonlóak. A jól érlelt szerves trágya javítja a talaj szerkezetét, növeli a vízmegtartó képességet és elősegíti a növények számára könnyebben elérhető tápanyagok felszabadulását. A túl friss trágya mindenhol problémát jelenthet, mivel bomlás közben hőt termel és károsíthatja a növények gyökérzetét.

A trágyát adó állatok fajtája is meghatározó a végtermék összetétele szempontjából. A szarvasmarha- és lótrágya kiegyensúlyozott tápanyag-összetételű, jó szerkezetet biztosít a talajnak, míg a juh- és kecsketrágya magasabb tápanyagtartalmú, de koncentráltabb is, ezért kisebb mennyiségben kell alkalmazni. A sertéstrágya gazdag nitrogénben, de savasíthatja a talajt, míg a baromfitrágya kifejezetten magas foszfor- és nitrogéntartalommal bír, ezért óvatosan kell használni, hogy ne perzselje meg a növényeket. A nyúltrágya kiemelkedően hatékony, gyorsan lebomlik és könnyen beépül a talajba.

A trágya érettségi foka alapvetően befolyásolja a szőlő fejlődését. A friss trágya magas ammónia- és szervesanyag-tartalma miatt fitotoxikus hatású lehet, ami gyökérkárosodást és a növények fejlődésének visszamaradását okozhatja. Ezzel szemben az érett, komposztált trágya stabilizált tápanyagokat tartalmaz, amelyek fokozatosan szabadulnak fel, biztosítva a növények folyamatos tápanyagellátását.

Egy 2023 őszén publikált magyar kutatás (60 éves martonvásári tartamkísérlet, kukorica és búza vetésforgóban műtrágyás, istállótrágyás és kombinált kezelések vizsgálatával), amelyet A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (HUN-REN ATK) Talajtani Intézete és Mezőgazdasági Intézete, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói közösen végeztek, rámutatott, hogy a hosszú távú trágyázási gyakorlatok jelentős hatással vannak a talaj mikrobiális aktivitására és a növények tápanyag-felvételére. A tanulmány szerint a megfelelően érlelt szerves trágya alkalmazása javítja a talaj biológiai aktivitását és a növények egészségét. Megerősítést nyert, hogy a nitrogénműtrágya talajsavanyodást okoz.

A szőlőtermesztésben tehát a szerves trágya alkalmazása elengedhetetlen a talaj termékenységének fenntartásához és a növények optimális fejlődéséhez. Az érett trágya használata és a megfelelő kijuttatási időpont megválasztása biztosítja a tápanyagok hatékony hasznosulását, hozzájárulva a bőséges és minőségi terméshez.

Az érett szerves trágya nem csupán a talaj termékenységét növeli, hanem hosszú távon a növények ellenálló képességét és a termés minőségét is javítja. Érdemes tehát tudatosan megválasztani a trágyázási módszert – a föld meghálálja a gondoskodást.